Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája

Lovasterápia

Lovasterápia 

 

 Iskolánban január végén zárult a Csak tiszta forrásból elnevezésű projekt, amelyet az az igény hívott életre tavaly októberben, hogy a tanulók oktatása és fejlesztése mellett a nevelésre is nagyobb hangsúlyt fektethessünk.

    A projekt tavaly októberben kezdődött és idén január végén ért véget. A projekt keretén belül iskolánkközel 50 tanulója látogatott el a kolozsvári Szilaj Lovastanyára, ahol az állatsimogatás, a lovaglás, az íjászat feledhetetlen élményt nyújtottak a gyermekeknek. Amikor a természetben voltak, eltűntek az esetleges feszültségek, a szorongások, helyet engedve ezáltal az önmaguk, saját tetteik, illetve társaik iránt érzett felelősségtudatnak, illetve a bizalom alkalomról-alkalomra erősödő érzésének.  

Célunk, hogy amíg iskolánkban vannak, mind szakellátás, mind oktatás, mind nevelés, de identitásalakítás szempontjából is megkapják mindazt, ami segíthet nekik  minél teljesebb életet élni, ugyanakkor magyarságtudatukat erősíteni. Az eredményes megvalósítás érdekében fontosnak tartottuk a nálunk dolgozó szakemberek folyamatos képzését is, illetve a szolgáltatásaink folyamatos bővítését. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósított projekt tevékenységei  ezt segítették. Az elmúlt hat hónapban a támogatást felhasználva javíthattunk bentlakásunk felszereltségén is, oly módon, hogy az alkalmas legyen hétvégi játszóházak szervezésére. Szintén a fentebbi projekt keretében az iskola 20 pedagógusa élménypedagógiai képzésen vett részt.

A megvalósításokért köszönet a Bethlen Gábor Alapnak, és mindazoknak a nagyszerű embereknek is, akik társak voltak a projektben: Rákosi Réka Renáta és Surányi Zoltán élménypedagógiai trénereknek, a Magyar Református Siketmisszió munkatársainak, továbbá Tunyogi Bélának és a Turul Íjász Egyesület tagjainak.